Mindig a kis szádat pusziltam.
Izgatottan vártál minket, bárhova mentünk.
Ha meghallottad az autót, már rohantál is hozzánk.
Már messziről megismertem, ha Te jössz fel a lépcsőn. A világ összes cicája közül tudtam volna, hogy Te vagy az. Ismertem minden kis mozdulatodat. Te is az enyémet. Ha úgy fordultál, vagy mekegtél, tudtam, mi lesz a következő mozdulat.
Próbáltam másra gondolni, hogy ne legyek ennyire szomorú, de nem akarok megfeledkezni Rólad. Nem akarom elnyomni a képed.
Nem először találkoztunk, és az egészen biztos, hogy nem utoljára.
Úgy aludtunk, hogy mindenkihez hozzáérj. Ha Anyán aludtál, a lábadat Apára tetted. Mindig kellett a kontakt.
Kedves voltál, jó humorú és okos. Na meg vagány!
Ezt nem tudod, de egyszer Apa látott pár cicát az utcán, a földön feküdtek. Mikor megjelentél, mind mentek utánad.
Ki vagy Te?? Főnök!!
Mikor eltűntél éjszakára, azt mondtuk, cigi szagod van, és biztos kártyázni mentél!
(Mindig nagyon finom illatod volt.)
Anyával imádtál kertészkedni. Ha anya egy méterrel arrébb ment, mentél Te is.
Ott voltál, ahol mi. Kísértél minket mindenhova, majd később az utcában vártál ránk. Ha több turnusban jöttünk, Te visszamentél és megvártad mindannyiunkat. Ezt meg Neked ki tanította? Hogy lettél Te ilyen okos?
Ismerek olyat, akinek 20 éves a cicája. Féltékeny vagyok. Mérges. Szomorú.
De annyira hálás!
Annyira, annyira szeretlek Téged! Az sem törölné el a sok örömöt, amit adtál, ha örökké sírnék.
Bárcsak még felkeltenéd Apát az éjszaka közepén, hogy Te ki akarsz menni. Aztán, mikor visszaalszik, egyből gyere vissza! Tudom, hogy Ő sem bánná! Meg jelezz rá a cuccokra, mindenre, ami a földön van. Nem lenne baj, csak gyere vissza!
Köszönöm, hogy 12 éves korom óta itt voltál nekem és szerethettük egymást!
Remélem nagyon jól érzed magad ott, ahol vagy!
Tied a világ!
Alig várom, hogy újra lássalak. Addig pedigaz álmaimban várlak.
Már most annyira hiányzol, hogy beleőrülök.
Legyen Neked könnyű a föld, kiscicám! Örökkön-örökké szeretni foglak!

5 hetes voltál, mikor megláttalak egy régi mentőállomás kertjében. Sokan voltatok, mindenki beteg, elesett. Te nem. Gyönyörű voltál. Vékony, hatalmas szemekkel és fülekkel. Belédszerettem. Alig vártam, hogy hazaérjek, és sírva könyörögjek Anyának. Apa Balatonon volt, már küldtem is neki a szívszorító üzenetet, hogy ‘csak amíg meg nem erősödik!’ El sem hittem, de igent mondott. Másnap reggel mentünk is érted egy cipős dobozzal. Ott volt pár másik lány. Persze ők is téged néztek ki.. CSAK A TESTEMEN ÁT!!!-gondoltam.
Egész nap kergettünk, amilyen kis véknya, erőtlen voltál, annyira gyors is. Egy óvatlan pillanatban azonban az egyik lány megfogott. Azonnal odarohantam AZ ÉN dobozommal! NA SZEVASZTOK! JÓ KERGETŐZÉST!- mondtuk, majd átmásztunk a kerítésen és futottunk haza. Te a dobozban voltál. Soha nem voltam mégolyan izgatott. Végig arra gondoltam, hogy most biztos ki fogsz szökni, mert én nem lehetek olyan mázlista, hogy legyen egy ilyen cuki kiscicám.
Nagyon mérges voltál, hogy kiszakítottunk a gettóból! Rám fújtál, alig voltak fogaid.. kis béna- gondoltam. Ezt a fújkálást kicsit magamra vettem. Dolgunk volt később, de anya otthon maradt veled, és vette a bátorságot, hogy megfürdessen. Elernyedtél és dorombolni kezdtél a meleg víz alatt. Tudtad, itt jó dolgod lesz.
Olyan pici voltál, színed hasonló a szőnyegéhez.. annyiszor felrúgtunk! Sosem voltál mérges. A lábujjunkkal játszottál éjjel. Haraptad a tűhegyes kis fogaiddal.
Elbújtál az ajtó mögé, és széttárt lábakkal kiugrottál! Emlékszem, egyszer sikítottam, az nagyon tetszett Neked.
Mikor először hagytunk otthon egyedül, megsértődtél és sokáig nekünk háttal az ablakon néztél ki. Emlékszem, milyen apró kis vállaid voltak. Pici kis hátad. Nagyon nevettünk, így megsértődni pár óra miatt.. de tudom, első nap, és pici voltál.
Anya vonalzónak hívott téged. Mindig is nyurga voltál.
1/2

Le visionneur d’histoires Instagram est un outil simple qui vous permet de regarder et de sauvegarder secrètement les histoires Instagram, vidéos, photos ou IGTV. Avec ce service, vous pouvez télécharger du contenu et l’apprécier hors ligne quand vous voulez. Si vous trouvez quelque chose d’intéressant sur Instagram que vous souhaitez vérifier plus tard ou si vous voulez voir des histoires tout en restant anonyme, notre Visionneur est parfait pour vous. Anonstories offre une excellente solution pour garder votre identité cachée. Instagram a lancé la fonctionnalité Stories en août 2023, rapidement adoptée par d’autres plateformes en raison de son format engageant et temporaire. Les histoires permettent aux utilisateurs de partager des mises à jour rapides, qu’il s’agisse de photos, vidéos ou selfies, agrémentés de texte, emojis ou filtres, visibles pendant 24 heures seulement. Cette fenêtre de temps limitée crée un fort engagement par rapport aux publications régulières. Aujourd’hui, les histoires sont l’un des moyens les plus populaires de se connecter et de communiquer sur les réseaux sociaux. Cependant, lorsque vous regardez une histoire, le créateur peut voir votre nom dans leur liste de visionneurs, ce qui peut poser un problème de confidentialité. Et si vous souhaitez naviguer dans les histoires sans être repéré ? C’est là qu’Anonstories devient utile. Il vous permet de regarder du contenu public sur Instagram sans révéler votre identité. Il vous suffit d’entrer le nom d’utilisateur du profil qui vous intéresse, et l’outil affichera ses dernières histoires. Fonctionnalités du visionneur Anonstories : - Navigation anonyme : Regardez des histoires sans apparaître dans la liste des visionneurs. - Aucun compte requis : Regardez du contenu public sans vous inscrire à un compte Instagram. - Téléchargement de contenu : Sauvegardez directement du contenu d’histoires sur votre appareil pour une utilisation hors ligne. - Voir les highlights : Accédez aux Highlights Instagram, même après la période de 24 heures. - Suivi des reposts : Suivez les reposts ou l’engagement sur les histoires des profils personnels. Limitations : - Cet outil fonctionne uniquement avec les comptes publics ; les comptes privés restent inaccessibles. Avantages : - Respect de la vie privée : Regardez n’importe quel contenu Instagram sans être repéré. - Simple et facile : Aucune installation d’application ni inscription requise. - Outils exclusifs : Téléchargez et gérez du contenu de manière que Instagram ne permet pas.
Suivez les mises à jour Instagram en toute discrétion tout en protégeant votre vie privée et en restant anonyme.
Consultez les profils et photos anonymement avec aisance grâce au visionneur de profil privé.
Ce service gratuit vous permet de voir les histoires Instagram anonymement, garantissant que votre activité reste cachée de l’uploader.
Anonstories permet aux utilisateurs de voir les histoires Instagram sans alerter le créateur.
Fonctionne parfaitement sur iOS, Android, Windows, macOS et les navigateurs modernes comme Chrome et Safari.
Privilégie la navigation sécurisée et anonyme sans nécessiter de coordonnées de connexion.
Les utilisateurs peuvent voir des histoires publiques en entrant simplement un nom d’utilisateur — sans compte requis.
Télécharge les photos (JPEG) et les vidéos (MP4) facilement.
Le service est gratuit.
Le contenu des comptes privés n’est accessible qu’aux abonnés.
Les fichiers sont destinés à un usage personnel ou éducatif uniquement et doivent respecter les règles de droit d’auteur.
Entrez un nom d’utilisateur public pour voir ou télécharger des histoires. Le service génère des liens directs pour sauvegarder le contenu localement.